 
Miért nem jók a modernista megközelítések a késő-modern médiakörnyezet vizsgálatához? Myat Kornél, mediakutato.hu, 2010 nyár – Hatáskutatás rovat
Részlet a cikkből
„…megemlíthetném, hány órát tölt a globalizálódott világpolgár naponta a tévé előtt vagy rádiót hallgatva, újságokat lapozgatva, nem szólva az egyre növekvő internetezéssel töltött időről. Lejegyezhetném, hogyan változnak ezek az adatok, ha északról délre haladunk a glóbuszon, illetve országonként, az anyagi és szimbolikus erőforrásokhoz való hozzáférés függvényében. Sorra vehetném a mennyiségi mutatókat, a globális szoftvereladási adatokat, a tévénézés és videokölcsönzés, illetve a számítógép elterjedtsége terén mutatkozó különbségeket. Elgondolkodhatnék a változás folyamatából kirajzolódó szabályszerűségeken, sőt kellő vakmerőséggel még akár jóslásokba is bocsátkozhatnék a jövő fogyasztási trendjeit tekintve. Ha azonban ezt tenném, vagy akár az itt felsoroltak bármelyikét, azzal éppen csak a médiakultúra legfelsőbb rétegét kapargatnám meg némileg…”
Roger Silverstone (2008: 16)
Mára szinte mindennapossá vált, hogy egy felhasználó mobiltelefonnal készített felvételét hírműsorokban, hírportálokon egy eseményt dokumentáló képi anyagként látjuk viszont. A Twitteren keresztül a felhasználóknak köszönhetően pillanatokon belül értesülhetünk természeti katasztrófák – például földrengések, hurrikánok – megtörténtéről. Egy politikus bakija a YouTube-ra feltöltve, majd a Facebookon, a Twitteren megosztva milliókhoz azonnal eljutó és általuk különböző fórumokon kommentálható tartalommá válik. A minket körülvevő médiakörnyezet láthatóan megváltozott, több ponton eltér a korábbi elméletek által vizsgáltaktól. Más működési szabályok és más vizsgálandó problémák jellemzik. Jogosan vetődik fel tehát a kérdés, miként lehet megváltozott jelenségeit vizsgálni, milyen módszerekkel és kutatói kérdésekkel érdemes megközelíteni. Jelen tanulmány amellett érvel, hogy a média modernista megközelítései – amelyek a mai napig meghatározzák a médiáról való gondolkodást – nem képesek kielégítő módon leírni a média és a társadalom, valamint a média és a befogadó jelenlegi viszonyát. A média társadalomtudományi keretben végzett empirikus hatáselméleti vizsgálatai, a kutatások során mért és kódolt több millió percnyi műsoridő, a csupán társadalmi reprezentánsként kezelt, számokkal és változókkal helyettesített befogadó, illetve a frankfurti iskola ideologikus, elitista, paternalista tömegkultúra-kritikai megközelítése, amely a tömegmédia tartalmainak a magas kultúra szempontjából történő minősítő elemzésére szorítkozott, nem alkalmas a minket körülvevő komplex médiakörnyezet leírására. Jelen írás célja az, hogy a késő-modern médiakörnyezet jellemzőit áttekintve, majd a médiáról való gondolkodást meghatározó elméletek állításait bemutatva a késő-modern média lehetséges megközelítéséhez próbáljon néhány használható szempontot adni.
1. A késő-modern médiakörnyezet fogalma
A „médiakörnyezet”-et a „média” általános megnevezésnél árnyaltabb, az egy adott időszakban meghatározó médiu-mok összességét jelölő fogalomként használom, eltérően Neil Postmantól, aki a médiakörnyezet fogalmát a médiahasználókat meghatározó, a különböző médiumokhoz kötődő eltérő médiahasználati módokat előidéző környezetbeli sajátosságok megjelölésére alkalmazza (Postman, 1993). A késő-modern médiakörnyezet fogalma a minket körülvevő, egymással összekapcsolódó, komplex és hibrid médiumok hálózatát jelöli, amely a társadalmi és kulturális környezettel kölcsönhatásban a tapasztalatok egyfajta táraként működik, kulcsszereplője pedig a jelentés- és identitáskonstruáló médiahasználó. Míg a modern médiakörnyezetet az őstelevízió határozta meg, amelyet egy hatásközpontú strukturalista, valamint a frankfurti iskola1 marxista kritikai megközelítése övezett, addig a posztmodern médiakörnyezet részben felszabadított befogadóját a populáris tartalmakat sugárzó kereskedelmi neotelevízió szórakoztatta, amelyet a jelentést felszabadító és a populáris kultúrát a kutatásba bevonó birminghami iskola által képviselt kritikai kultúrakutatás (cultural studies), valamint a kommunikáció rituális modelljére épülő performatív hatás elmélete magyarázott. A késő-modern médiakörnyezet fogalma a mai médiát a modern és a posztmodern médiától elkülönülő, attól eltérő jellegzetességek mentén leírható jelenségként kezeli (lásd még az 1. táblázatot a dolgozat végén).
Jelen megközelítés szerint a média eredendő, természetes sajátossága a folyamatos változékonyság, amely a médiumok technológiai, szerkezeti átalakulásaiban, valamint a folyamatosan változó médiatartalmakban érhető tetten. A média társadalmi, kulturális szerepe és a befogadók médiahasználata, médiához való viszonyulása szintén folyamatosan változik. A késő-modern médiakörnyezet változásainak megértéséhez és vizsgálatához alapvető, hogy a médiakutatók tárgyukat a társadalmi és a kulturális környezettel együtt, az adott társadalmi, kulturális viszonyok és médiahasználati stratégiák függvényében vizsgálják. Hiszen a média a társadalmi és kulturális környezet részeként, azzal együtt, folyamatosan változik, miközben maga is jelentősen alakítja azt. Ezért a média korábbi elméleteinek felidézése elősegíti társadalmi és kulturális kötődéseinek, valamint a befogadó/médiahasználó stratégiáinak jobb megértését.
2. A késő-modern médiakörnyezet jellemzői
2.1. Hibrid médiumok – szabadon vándorló tartalmak
A késő-modern médiakörnyezet eltérő paraméterek mentén leírható hibrid médiumok hálózatából áll. Hibrid médiumokéból, hiszen a médiumokban bemutatott médiatartalmak klasszikus műfaji határainak összemosódása mellett maguk a médiumok is hibrid jegyeket hordoznak. Egyre kevésbé értelmezhető a korábbi médiatípusok szerinti kategorizálás. A rádió, a televízió, a nyomtatott sajtó és az internet médiumainak elkülönítése értelmetlenné válik, hiszen a tartalmak vándorolnak az eltérő platformok között, a használók fogyasztási szükségleteihez és az adott platform technikai igényeihez igazodva. A televízió nem ér véget a fekete doboznál, tartalmait az internetes portálokon is megtalálhatjuk; ha rádiót hallgathatunk, azt tehetjük mobiltelefonunkon és az interneten is. Sőt az internetes szolgáltatások révén mi magunk is könnyedén létrehozhatjuk saját videocsatornánkat vagy akár rádióállomásunkat is. A nyomtatott sajtó esetében szintén egyszerűen megvilágítható ez a változás. A lapok többségének van internetes változata is, a nyomtatott változatnál gyorsabban frissülő híreket közzétéve olvasóinak, emellett a portálokhoz kapcsolódó blogok révén szubjektívebb üzenetek megfogalmazására és az ezekhez kapcsolódó olvasói visszacsatolásra is lehetőséget biztosítva. E jelenségek hatására a nyomtatott lapok olvasottsága folyamatosan csökken, és egyre több lap kényszerül megszorításokra, a példányszám csökkentésére.
A klasszikus közszolgálati és kereskedelmi megkülönböztetés is veszít relevanciájából, hiszen a közszolgálati média gyakran a kereskedelmi médiára jellemző kereskedelmi tartalmakat közvetít, míg a kereskedelmi médiában szintén fellelhetők kötelezően előírt közszolgálati tartalmak.
A digitalizáció és a konvergencia jegyében kialakuló késő-modern médiakörnyezetnek az egyre nagyobb szeletet kihasító, hálózati alapon szerveződő internet alapú médiumok mellett továbbra is meghatározó eleme a televízió. A médiakörnyezetnek természetesen része a rádió, a nyomtatott sajtó is, azonban e médiumok is a korábbinál szélesebb spektrumot fognak át. Ha ebben a médiakörnyezetben televízióról beszélünk, abba beletartozik az analóg és a digitális sugárzású kereskedelmi és közszolgálati, a tematikus, a digitális interaktív médium is. Emellett nem feledkezhetünk el az internetes alapú webtévéről és a mobiltévéről sem.
Az új médiakörnyezet abban is eltér a korábbiaktól, hogy az azt alkotó médiumok gyakran összekapcsolódnak (mint például az internet és a televízió), köztük különféle kölcsönhatások alakulnak ki, amelyek a tartalmak vándorlását is elősegítik. A szabadon vándorló tartalmak egy részét ráadásul médiatudatos, aktív „befogadók” hozzák létre. A televízió tartalmai, teljes műsorok, műsorrészek így gyakran kerülnek felhasználók közreműködésével az internetes videomegosztókra, emellett a tartalmak nagy része már a televíziók saját videotárában is visszanézhető. A hírműsorokban, magazinműsorokban gyakran elhangzik, hogy a bemutatott riportok hosszabb, esetleg vágatlan formában megtalálhatók a televíziók internetes honlapján. A tartalmak vándorlásának másik iránya az, amikor a felhasználók által felvett rövidfilmek és fotók kerülnek be a televízió műsorába, például az erre szakosodott CNN iRiport-on keresztül, amely a többi hasonló önkéntes tudósítót toborzó portálhoz hasonlóan a felhasználók naprakészségét és kamerával, mobiltelefonnal, fényképezőgéppel való általános felszereltségét használja fel annak érdekében, hogy elsőként tájékoztathassa nézőit a világ történéseiről.
A teljes cikk itt olvasható.
Myat Kornél
Médiaelméletek és a késő-modern médiakörnyezet. Miért nem jók a modernista megközelítések a késő-modern médiakörnyezet vizsgálatához? Myat Kornél, mediakutato.hu, 2010 nyár – Hatáskutatás rovat
|
